Történt ugyanis, hogy szerény személyem gondolt egyet és lement Szegedre. Szerettem volna megnézni a Salvador Dali kiállítást, és 23 évem alatt még nem jutottam el egyszer sem Szegedre, ezért gondoltam itt az ideje.
 |
| Tisza - a Belvárosi hídról |
A pláne az egészben az volt, hogy egyedül mentem és én ezt tök nagy dolognak éreztem, hogy egyedül levonatozok az ország másik végébe. Korábban vidéki nagyvárosban csak osztálykirándulások keretein belül voltam, ami azért valljuk be, nem a legideálisabb módja a városnézésnek és tinédzser fejjel amúgy is más dolgok az érdekesek. Szerettem volna egy barátnőmmel menni, ami nem jött össze, de végül nem bántam.
Biztos van akinek nincs ebben az egészben semmi extra. Lehet nincs, de mégis mindenkinek, akinek meséltem a kis kirándulásomról, az volt az első kérdése, hogy kivel megyek, vagy hogy a barátommal megyek-e. Érted, nem azt, hogy miért és mit fogsz megnézni. KIVEL. Hát én magammal mentem. Azt éreztem, hogy oda kell mennem. KELL.
Ennek az is az oka, hogy a napokban eléggé letört voltam több dolog miatt is, meg alapvetően elég kilátástalannak érzem mostanában a közeljövőt, sokat rágódok, tudjátok, overthinking. Szerettem volna kicsit kiszabadulni és nem foglalkozni semmivel. Jelentem, bejött.
Szóval aki hasonló indíttatást érez magában egy percig se habozzon és főleg ne várjon senkire. Nem kell mindig mindent másokkal csinálni, másoktól függni. Nem ciki egyáltalán pl. egyedül koncertre menni. Nem egyszer voltam már és akkor is az volt édesapám első kérdése, hogy kivel megyek, aztán roppant furcsának tartotta, hogy egyedül. De jó volt, később megismételtem még többször is - csak én és a zene.
Aztán kitaláltam melyik nap, kb. hogy jövök-megyek. Előző este alig aludtam, mert valahogy mégis bennem volt az, hogy egyedül megyek és le ne késsek semmit vagy ilyesmi. Nagyon szeretem egyébként a hosszú vonatutakat, vannak kifejezetten ilyen alkalmakkor hallgatott zenéim. Most is elvoltam, olvastam is.
A helyi közlekedést nem használtam, szerintem gyalog könnyen bejárható a belváros és imádok sétálni. Szerencsére aznap nem esett. Ahelyett, hogy egyből megkerestem volna a REÖK-öt, inkább random elindultam és sétáltam. Leírtam egy nagy kört a folyópart és a Tisza Lajos körút mentén. Aztán megnéztem Dalit potom 500 ft-ért.
A kiállítás egy nagyon szép szecessziós épületben volt.
A kiállítás tetszett, de maradt egy kis hiányérzetem. Lehetett volna több kép is, de így is élmény volt. Dalival az első találkozásom ez a festmény volt anno egy igazán igénytelen művtöri tankönyv lapjain és most élőben is megismerkedtünk.
Aztán folytattam félig-meddig céltalan sétámat a belvárosban, bár ezután egyértelműen szerettem volna a Dómnál kikötni, de természetesen József Attilát is megörökítettem. Igazából vártam, hogy legyen valahol egy József Attila szobor.
A Dóm pedig eszméletlenül csodálatos volt, vagy csak én rajongok egyre jobban a templomlátogatásokért. Belülről is megcsodálhattam szerencsére (a zsinagógát sajnos nem tudtam, mert felújítás alatt áll).
Ezt követte az isteni ebédem, ami csak 1100 forint volt (leves+főétel), majd újabb császkálás, kávézgatás.
Annak, hogy egész nap egyedül sétálgattam valahogy meditatív jellege volt. Gondolatban reflektáltam a dolgokra, emberekre amiket láttam, megfordult sok minden a fejemben, de a problémáimat kizártam. Aznap csak én voltam és csak azt éreztem, mennyire jó, hogy ott lehetek, ahol éppen vagyok, itt és most. Ez az érzés most is tart, 2 nap elteltével. Folyton eszembe jut, mennyire jó volt Szegeden. Csodálatos angol kifejezés erre a quality me-time. Mert ez bizony minőségi időtöltés volt, még ha nagyon nem is csináltam semmi különös vagy extra dolgot. Még a jelenlegi nem túl fényes helyzetem is máshogy látom. Majd minden rendbe jön.
És amit még fontosnak tartottam megemlíteni: mindez az egész nekem 6000 forintba azaz hatezer forintba került összesen. A legtöbb helyen ennyiért egy farmert sem kapsz. Szóval arra jöttem rá, hogy az embereknek gyakrabban kéne ilyeneket csinálni.
És amit még fontosnak tartottam megemlíteni: mindez az egész nekem 6000 forintba azaz hatezer forintba került összesen. A legtöbb helyen ennyiért egy farmert sem kapsz. Szóval arra jöttem rá, hogy az embereknek gyakrabban kéne ilyeneket csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése