Bosznia és Hercegovina 3. Kirándulás Mostarba

Szarajevó nem nagy város, 2,5-3 nap alatt nagyon kényelmesen bejárható, ezért úgy döntöttünk, hogy egy napot eltöltünk Mostarban is. Nem aludtunk ott, csak jöttünk-mentünk, de azt gondolom, nagyon megérte és talán ez volt a kedvenc napom a kirándulás alatt.

Úgy jött ki a menetrend, hogy odafelé a busz volt számunkra a megfelelő. Már jártunk az állomás környékén, szóval nagyjából tudtuk hova kell menni, persze aznap reggel még kellett egy kis útbaigazítást kérni. Vicces, mikor én beszélek angolul, a bódéban ülő néni meg bosnyákul nyomja nekem és mutogat valahova a távolba. A lényeg annyi, hogy volt egy buszmegállószerű nagy placc, de a rendes buszpályaudvarhoz kicsit tovább kellett sétálni. Megvettük a jegyet (17 KM), majd ahhoz, hogy kijussunk a peronokhoz, le kellett olvasni a jegyekhez tartozó vonalkódot a forgókapuknál - ezt csak azért írom le, mert a mostari vasútállomásnak szöges ellentéte ez a rendszer.

Beálltunk a megfelelő peronhoz, mivel egy másik városból jött a buszunk, nem volt meglepő, hogy késett. Rajtunk kívül volt még egy finn páros, akik kicsit tanácstalanul megkérdezték, hogy biztos innen indul a busz? Meg persze ázsiaiak, mert nincs utazás ázsiai turisták nélkül.

A buszút. Gyors, kamerával lőtt kép, közel sem adja vissza a látványt...

A busz viszonylag modern volt és kényelmes. Kevesen voltunk, ezért külön ültünk barátnőmmel, így mindkettőnknek jutott ablak. Na most... én úgy szálltam le erről a buszról, hogyha esetleg Mostar miatt nem is, de emiatt az utazás miatt megérte eljönni. Igazi flow-élmény volt ez a 2,5 óra út. Olyan csodálatos tájak mellett jöttünk végig, mintha kb. Ausztriában vagy Svájcban lettünk volna. Mindenhol hegyek, minden szép zöld, majd amikor elértük a Neretva partját és megláttam azt a türkizkék vizet, kicsit keresgélnem kellett az állam. Nyilván teljesen más élőben látni, mint az instagram képeken. Szóval nagyon élveztem az utat és megmondom őszintén, fogalmam sem volt róla, hogy Bosznia ennyire gyönyörű ország.

Mostarban nem terveztünk semmi konkrét programot. Aznapra egyébként esőt mondott és viharokat, ezzel szemben közel 30 fok meleg volt és verőfényes napsütés. Kicsit bántam, hogy csak hűvös időre készültem. Kivételesen élveztem a meleget ezután az esős május után - jóból is megárt a sok ugyebár.

Lehet már mondanom sem kell, de Mostar is gyönyörű. Kettévágja a Neretva folyó, aminek a partjára nem is lehet nagyon lemenni, mert többnyire éttermek és hotelek húzódnak végig a folyóparton és azoknak a teraszai foglalják el a folyópartot. Sok éttermet hirdetnek úgy, hogy kilátással a folyóra vagy a Stari Mostra azaz az Öreg hídra. Itt már megvolt az a fajta turistacsalogatás meg turistadömping, ami Szarajevóban nincs és nem is hiányzott, például mikor a beöltözött fiatal lányok invitálnak be az utcáról az étterembe.

Itt is van egy bazár, ami zegzugos, középkori hangulatú, mivel a Stari most és a két hídfője és az azt környező épületek az oszmán korból származnak. A híd rajta van az UNESCO világörökségi listán. Mostar egyébként már Hercegovina, én röviden mindig Boszniának mondom az egész országot, ez olyan, mint amikor egész Budapestről beszélek de csak egyszerűen Pestnek mondom.

A Wikipédián a következő olvasható: "Az Öreg hidat a háború alatt a horvát hadsereg a Neretvába robbantotta. Ezt később közös német–magyar erőfeszítéssel sikerült újjáépíteni, és ma már az azt körülvevő történelmi negyedbe is kezd visszatérni a turistaforgalom. Helyi hagyomány, hogy a mostari legények a hídról fejest ugranak a folyóba, ezzel keresve némi pénzt a turistáktól. (A háború után ez a szokás a folyóban maradt aknák miatt sokáig életveszélyes volt.)"

Erről a hagyományról már hallottam és videókat is láttam az utazás előtt, bár nem tudtam, hogy ez mennyire "hivatalos" vagy valid dolog, azt hittem, csak bohóckodnak a hülye nyugati turistáknak. Mikor megérkeztünk, meglepődtem, a hídon konkrétan több turista volt, mint egész Szarajevóban összesen és egy fiú már épp ugrani készült, a turisták pedig aprót adtak nekik. Elég komikusnak tartottam először, kicsit szomorúnak is, aztán végülis arra jutottam, hogyha olyan rossz lenne nekik a folyóba ugrálni, akkor nem csinálnák. Aztán utánaolvasva rájöttem, hogy ez tényleg egy hagyomány, nem pedig egy turistalátványosság: már 1566 óta vannak hídugró versenyek, ma pedig a Mostar Diving Club tagjai mutatják be ezt a "produkciót", ha forrásaim nem csalnak. Sőt, olyat is olvastam, hogy régen azért csinálták ezt a helyi fiatal férfiak, hogy a lányoknak imponáljanak. Egy bizonyítvány megszerzése után mi is leugorhatunk egyébként. :D 

Ugráló fiúkák

Lementünk természetesen arra a partszakaszra, ahonnan kb. minden mostari instagram-poszt készül és ahonnan jól látható a híd és az ugrás. Ide is lejött egy helyi srác az ugrók közül és jó hangosan gyűjtötte az adományt az ugráshoz. Amíg ez nem ér el X összeget, addig nem ugrik senki.

Egy-két romos épületet leszámítva Mostar egyébként nagyon rendben van tartva. Igazából csak gyönyörködtünk a város szépségében és így próbáltuk átvenni a város "vibe"-ját. Ettünk egy jófajta bureket, fagyiztunk, kávéztunk, söröztünk. 

Hazafele vonattal mentünk. A pénztárban ülő néni szerintem csak azt értette, hogy "Szarajevó" a mondandónkból, illetve az ujjunkon mutattuk, hány jegyet kérünk - majd kezünkbe kaptunk egy kézzel (!) kitöltött vonatjegyet és helyjegyet, aminél csak tippelni tudtam, melyik a kocsi és melyik az ülés száma. 

A vonat egyébként ezután meglepően jó volt, jobb mint az itthoni gyorsvonatok. Volt tv, rádió, utóbbit az ülésbe dugott headseteddel is lehetett hallgatni és váltogatni a csatornákat és kézzel át lehetett forgatni az üléseket menetirányba. Imádom az ilyen kis apróságokat észrevenni és megjegyezni egyébként utazások során, mint ez a kézzel írt jegy és beépített rádió.

A hazaút is hasonlóan szép volt, mint odafele, csak már kevésbé csodálkoztam. :) 

Kuta <3