A Balkán után a patinás osztrákok felé vettem az irányt, immáron a "tátrás" társasággal. Kicsit nyögvenyelősen sikerült ezt a kirándulást megszervezni, de végül húsvét helyett július 13-án útnak indultunk. Egy ideig még szó volt róla, hogy lenézünk Rockmaratonra pont ezen a napon, de végülis csak a sátrazás stimmelt - jó pár kilométerrel odébb.
Kora reggel indultunk Budapestről és a győri Tescóig meg sem álltunk. Nekem ilyenkor teljesen átáll az agyam, ami az étkezést illeti, számomra a túrázáshoz szendvics KELL. Feltankoltunk némi munícióval, majd indultunk tovább a kirándulásunk fő célja, a Medve-szurdok felé. Korábban csak Bécsben voltam, de most abszolút kedvet kaptam ahhoz, hogy jobban felfedezzem Ausztriát. Itt is igazából megint csak az igazolódott be, ami a Tátrában is: nem kell egyáltalán messzire menni csodás dolgokért és éveket el lehetne tölteni simán csak a környező országok bebarangolásával. Valahogy én is képzeletben szeretek inkább messzi, "elérhetetlen" tájakon szárnyalni, majd adódik egy ilyen hétvége, és rájövök hogy 10-20 ezer forintért és pár óra kocsikázásért nagy élményekben lehet részem.
Hiányzott már egy kiadósabb túrázás, de még mindig kicsit nudli vagyok. Hiába sportolok rendszeresen, vajon az emelkedők még mindig sokat kivesznek belőlem, főleg hogy most meglehetősen kialvatlanul sikerült nekivágni. A Medve-szurdokban egyébként szinte csak magyarok voltak, szóval nem annyira éreztem, hogy külföldön vagyok - ugyanez volt anno Bécs is. Ahogy az egyik ismerősöm fogalmazta: Rám-szakadék, csak a hardcore-abb verzió és ebben azért van valami.
Egyébként maga a túra fárasztó volt, de különösebben nehéznek nem mondanám. Nagyon jól ki van építve ezekkel a létrákkal és hidacskákkal, de ilyenkor mindig azon gondolkodom, hogy mekkora meló lehetett ezeket idehozni plusz fenn megépíteni a hüttét. A szurdok bejáratánál belépőt kell fizetni, felnőtteknek ez 3,5 euró. A szűk létrák és hidak miatt - amelyeken csak egy ember fér el egyszerre - néha kicsit nehéz haladni, mivel ha az előtted álló megáll, akkor neked is meg kell. Egy-két helyen azért van előzési lehetőség és mi éltünk is vele, mivel kifogtunk egy elég idegesítő csoportot, természetesen magyarokat. Maradjunk annyiban, hogy nem vagyok híve egy erdőben a bluetooth-os hangfalról szóló technónak.
Tériszonyosoknak nem ajánlom, de én egyszerűen imádtam, hogy kb. a semmiben mászkáltunk a billegő létrákon és alattunk csobogott a víz és mindenhol vízesések zúdultak a mélybe. Szóval a túra nagyon látványos - nem véletlen van mindig sok kiránduló - nem annyira meghalós, ellenben pont jólesik fenn a hüttében az a keserű osztrák sör. :)
Lefele sokszor nehezebb menni. Mi egyből indultunk vissza, nem másztuk meg a csúcsot. Az ösvényen lefele elég csúszós tud lenni és a sok kő nem igazán barátja a térdnek. Én meg ráadásul extra béna vagyok, szóval mindig mindenhol azt hiszem, hogy majd milyen kellemes lesz lefelé sétálni, majd rájövök, hogy ha nem koncentrálok 200 %-osan akkor pikk-pakk kitöröm a nyakam.
A túra után a szállásunk felé vettük az irányt Reichenau an der Rex faluja felé, ahol egy ingyenes kempingben sátraztunk a Rax hegység lábánál. Rég ittam a reggeli kávémat ilyen pazar helyen, az biztos.
A kemping kicsi, de kulturált. Pechünkre eleredt az eső, szóval kénytelenek voltunk beszuszakolni magunkat az egyik sátrunkba és benn meginni a Jägerünket. Úgyhogy ha Rockmaraton nem is, de némi fesztiválhangulat azért akadt.
Másnap a Schwarza folyó (amiben a sörünket hűtöttük :D) mentén túráztunk egyet, ami kissé fájdalmas volt a sátorban nem túl sokat alvós éjszaka után a sok hepe-hupával, de kárpótolt az erdő nyugalma és a csodálatos zöld folyó látványa. Itt is sok magyarral találkoztunk egyébként. A nap zárásaként megkíséreltünk egy fürdést is a folyóban de jéghideg volt sajnos.
Én már azon gondolkozom természetesen, hogy hova kéne menni legközelebb. Vannak ötleteim, amik Ausztriát illeti. Ki tudja, lehet az idén még átruccanok a szomszédba, majd kiderül. És bár még mindig fáj mindenem, nagyon durván kedvet kaptam a kempingezéshez és hogy ennyire közel legyek a természethez. Engem fesztiválokon sem zavart sosem a sátrazás, nem tartom magam nagyon kényelmes embernek. És hát nagyon megvan a feelingje a kotyogósnak a gázfőzőn a hegyekkel a háttérben. Meg annak, hogy két napig nem volt internetem és igazából nem érdekelt mi történik otthon és másokkal. Jó volt végre nem gondolni semmire, nem megzavarni a figyelmem az értesítésekkel, csak ott lenni és jelen lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése