Nem írtam már két hónapja, pedig lett volna mit. Talán. De most újra itt vagyok és bár fizikai értelemben nem utazott most messzire a sznyezsinka, lelkileg és szellemileg nagy utat jártam be.
Május végén váratlanul nagyon mélyen találtam magam. A munkahelyem névnapi ajándéka egy "kedves" kis ultimátum volt, mire én azzal válaszoltam, hogy elkezdtem új munkát keresni.
Aki már valaha keresett munkát, az tudja, hogy nem gyalog galopp és konkrétan gyomorgörcsöm volt, ha csak rágondoltam. Nem kertelek, másfél év alatt meggyűlöltem az irodai munkát, a multis berendezkedést és mindent, ami ezzel jár. Ezt a mindent foglalja össze zseniálisan, humoros oldalról megközelítve az Irodai Rabszolga facebook oldal. Másfél év persze semmi ahhoz képest, amennyit mások ledolgoznak egy ilyen helyen, de én azt gondolom, hogyha valami nem tetszik és szorongsz már a gondolatától is, hogy tovább csináld, akkor ki kell hátrálni belőle mert igenis van más út, mindig lehet változtatni.
Szóval így tettem és június 20.-án felmondtam, még azelőtt, hogy felvettek volna bárhova is. (Háttérinfo: 2 hónap volt a felmondási időm.) Rá két hétre jött egy telefonhívás, hogy felvettek az egyik megpályázott helyre: egy más jellegű, de irodai munkára. Időközben viszont bekerült a képbe valami más, amitől vonakodtam az elején, de belül éreztem, hogy nem tudok örülni az állásajánlatnak és hogy valami nem kerek. Ebben a szellemben nyaraltam és ezek a gondolatok keserítették meg a kikapcsolásra szánt napjaimat. Végül az egész nyaramat.
Egy hét múlva nemet mondtam erre a pozícióra és közben elindult a másik folyamat. Egészen augusztus 21.-ig teljes bizonytalanságban éltem. Fogalmam sem volt, mit fogok csinálni, utáltam az összes álláshirdetést és linkedin üzenetet és reménykedtem, hogy sikerül megkapnom a munkát, amit szerettem volna. Pechemre nagyon elhúzódott az egész folyamat, de jó pár hét hallgatás után végre megérkezett a várva várt üzenet: bekerültem a csapatba.
 |
| Séta a Naplás-tó körül. Ilyenek is lehetnek a hétfők. |
Év elején, mikor elterveztem az idei évemet és lefektettem a terveimet, nem számítottam ilyen változásokra. Mivel 2020. januárjában végzek az egyetemmel, ezért azt gondoltam, hogy jövőre fognak újabb nagyobb változások életbe lépni és 2019. amolyan ezeket megalapozó év lesz. Az év első felében úgy tűnt, hogy semmi nem jön össze: ott volt a 6 hetes sérülésem és az elmulasztott Vivicitta, jött ez az állásmizéria és valamiért a pénzügyek is rosszul alakultak, pedig én azt gondoltam mindig is, hogy jól bánok a pénzzel. Talán emiatt elég szentimentális voltam a 25. születésnapom környékén, mert ennyi idősen már illik "tartani valahol" legalábbis az én elképzeléseim szerint kellene, persze ez is szubjektív, kinek mit jelent. De úgy éreztem, megrekedtem egy szinten.
Aztán jött az augusztus 21. és hirtelen a gyorsítósávban találtam magam. Abban az élethelyzetben, amiről azt gondoltam, hogy majd 2020-ban végre nekiláthatok felépíteni. És nem csak itt értem célba, hanem szeptember 8.-án végre lefutottam az első félmaratonomat és a nyakamba akasztották az érmet, amiért lassan egy éve edzettem. A készülésem egyes szakaszai olyan szenvedősek voltak, mint az egész nyaram, néha azonban gyógyírt jelentett 1-1 futás a kétségeimre, sőt, futás közben döntöttem el gyakorlatilag, hogy idő előtt felmondok. Agyban sokszor nem voltam ott sajnos, a munkaváltás töltötte ki szinte teljesen a gondolataimat, de tudtam, hogy sikerülni fog - ahogyan mélyen belül tudtam azt is, hogy a munka az enyém lesz, mert a jelek egyszerűen arra mutattak, hogy ez lesz az én utam. Utólag belegondolva nagyon összhangban volt a két dolog, mintha a futóteljesítményem a lelkiállapotomra reflektált volna folyamatosan.
A Vivicitta előtt azt gondoltam, hogy az a 21 kilométer számomra nagy falat és annak is bizonyult. Azt gondoltam, hogy kevés vagyok ehhez. Majd átkapcsolt az agyam az "elérhető táv" üzemmódba és nem jött sérülés vagy egyéb akadály. Az utolsó két kilométeren meghalás és mélypont helyett szó szerint szárnyaltam és hihetetlen flow-ban futottam le az egész versenyt. És ha már Wizzair félmaraton meg szárnyalás... hamarosan végre újra elrepülök egy várva-várt helyre.
Szóval célba értem egy időre, de persze még nincs vége. Azért megosztom, miket pipáltam ki idén a bakancslistámról, mert hát több dolgot sikerült, mint azt év elején gondoltam. Ezeket szó szerint így írtam fel:
kreatív munkával pénzt keresni +
vállalkozóvá válni +
szerezni egy érmet sportversenyen +
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése