Erről az egész blogolásról avagy mi lesz a bloggal?

Mostanság nem volt bejegyzés mert nem nagyon volt miről, de leginkább azért nem, mert valahogy nem tudtam hova tenni ezt az egész blog dolgot az életemben.

Sorra születnek a mindenféle blogok, vlogok, Instagram-oldalak, Facebook-oldalak. Én is követek sok embert, aztán időnként szelektálok és megtartom azokat, akik tényleg érdekfeszítőek. Dübörög az influencer-marketing és rengetegen szeretnének egy szeletet ebből a tortából.


Én pedig itt vagyok ezzel az igencsak kezdetleges és amatőr bloggal, néha fosom a szót, néha hónapokig nem írok semmit és azon gondolkozom, hogy van-e nekem egyáltalán helyem ebben az online világban? Ami valljuk be, nagyon is felszínes világ és ez a tartalomgyártósdi nagyon pénzorientált, kevés a hiteles ember. Közben nem hibáztatok senkit: ki ne szeretne ingyen sajtóutakon részt venni vagy a hobbijával kapcsolatos ingyen cuccokat, legyen az egy arckrém, egy kamera vagy egy zero waste háztartási csomag. Mármint biztos sokakat nem érdekel, de sokak számára vonzó ez az egész és sokan csak emiatt kezdik el az egészet. És nem hibáztatom őket, annak ellenére, hogy szerintem kicsit túlzásba estünk már ezzel a nagy marketingesdivel meg reklámosdival.

Emiatt feszengtem a blogommal kapcsolatban. Nem igazán reklámoztam sehol, nem akartam a sokadik ember lenni aki ugyanazt csinálja, nem akartam hogy azt higgyék az emberek, hogy azért csinálom, hogy híres legyek. Zavarba jöttem, ha valaki esetleg megemlítette személyesen hogy jaj olvastam a blogodban ezt és ezt. Mert nem gondoltam, hogy bárki is olvassa. :D

Megmondom őszintén, félek az emberek reakciójától. Sajnos írtam már olyat, ami mások számára bántó volt, amit sajnálok, mert egyáltalán nem ez volt a szándékom, de tény, hogy az embernek egy ilyen felületen meg kell válogatnia a szavait. Sajnos nem annyira könnyű leszarni mások véleményét.

Fura egyébként, miért tartok ennyire mások véleményétől meg rosszindulatától. 13 évesen regisztráltam anno myvipre, tehát 12 éve használok közösségi oldalakat. Akkor gondolkodás nélkül kiraktam mindenfélét az internetre, kaptam is beszólásokat már akkor is, de aztán elengedtem őket. Szerkesztettem gportal fanoldalt, voltak myvipes csoportjaim és már akkor is léteztek trollok.

Lassan két éve, hogy elmentem Bori blogger workshopjára és azóta se léptem meg még azt, hogy csináljak egy Facebook-oldalt a blogomnak vagy hasznosítsam az ott elhangzottakat. Bori azzal kezdte, hogy megkérdezte minden résztvevőtől, hogy foglalja össze egy mondatban, mi a célja a bloggal. Ez egy egyszerűnek tűnő, ám baromi nehéz kérdés, mert még közel két év elteltével sem tudom a választ. Nem vagyok tipikus utazós blog mert egyelőre nem utazom sokat és nem fogok olyan utazási tippeket leírni, hogy hogyan utazz olcsón mikor előttem már 1000 ember leírta. Nem vagyok futós blog, bár erről is írtam, mert írásban könnyebben megfogalmaztam, miért is olyan fontos nekem ez a hobbi. Nem akarok senkit motiválni semmire, azt is leírtam egyszer, hogy miért.

Én csak szeretek írni. 7 éves koromtól egészen gimis koromig írtam kézzel naplót. A mai napig megvannak. Voltak gportalos oldalaim, tumblr oldalaim - ezeken az írás mellett a designnal is elszöszmötöltem és kreatívkodhattam. Talán ez a kreativitás jelenleg a fényképezésben és az Instagramos jelenlétemben érhető tetten, bár nem tartom magam egyelőre jó fotósnak. Egy időben írtam verseket és novellákat - elég melankolikus, magába forduló tinédzser voltam, így enyhítettem az akkori problémáimon. Szóval mindig is jelen volt az életemben az írás. Bölcsész lettem és olyan hivatást választottam, amely során szintén szövegeket hozok létre. És bár véleményem szerint egy jó műfordítás felér egy műalkotással, a fordítás mindig csak valaki más gondolatainak közvetítése lesz a forrásnyelvről a célnyelvre. Itt viszont nem a háttérben megbújó, apró betűvel feltüntetett fordító vagyok, hanem maga az író. Úgy érzem, van mondanivalóm.

A moszkvai utunk leírásával kezdődött a blog és stílszerűen most írom ezt az "ars poeticát", amikor újra találkoztunk moszkvai ismerőseinkkel. Én örülök, hogy egyben összegyűjtöttem akkor minden élményünket. Néha megmosolygom miket írtam két évvel ezelőtt, hiszen azóta sokkal többet tudok akár az utazással kapcsolatban is. Talán most érett meg a dolog arra, hogy kicsit előbújjak. Ha van létjogosultsága a szülésvideóknak, a 100.000 feliratkozóval rendelkező, beszélni sem tudó youtubereknek (és most nem Elek Zoltánra gondolok), a gameplay streameknek és a "mit vettem a Glamour-napokon?" bejegyzéseknek, akkor az én gondolataimnak is van és lehet helyem ebben a térben.

Ha te is úgy érzed, akkor kövess Facebookon is, oda fogom belinkelni a friss bejegyzéseket.