Új kedvenc országom van? Avagy egy hétvége Szlovéniában

Az előző bejegyzésben már pedzegettem, hogy 1-2 napos, hétvégi utazás esetén nem tervezünk repülni, inkább a környező országokban és belföldön lófrálunk, hiszen van BŐVEN mit megnézni. Részben emiatt esett a választásunk Szlovéniára, és azt kell, hogy mondjam, teljesen odáig vagyok ezért a kis országért és már holnap visszamennék.

Az előzményekről még annyit, hogy viszonylag olcsón szerettük volna megúszni természetesen az utat (mint mindig) és tulajdonképpen ez volt a karácsonyi ajándékunk egymásnak. Nem vettünk semmit, hanem megbeszéltük, hogy elmegyünk valahova. A Bledi tavat meg már beszéltük egy ideje, úgyhogy némi mérlegelés után emellett döntöttünk.

Az autós utak hatalmas előnye a rugalmasság. Ez már a szállás foglalásakor eldőlt, ugyanis nem közvetlenül a tónál, hanem egy közeli településen foglaltam egy apartmant, ahol tudtunk főzni és minden szempontból kielégítő volt és olcsó. És itt most hadd méltatlankodjak kicsit a magyar szállásokkal kapcsolatban… ugyanis ebben az árkategóriában ritkán kapunk itthon ilyen minőséget és ennyi figyelmességet és néha simán kijöttünk drágábban, mintha elmentünk volna külföldre. Welcome drink a hűtőben, kilátás a hegyekre és csomó hasznos dolgot felírt nekünk a szállásadó hölgy. Szóval már az érkezésünk nagyon pozitív volt, pedig viszonylag későn értünk Koritnóba.

Bledi tó télen: túl turistás már?

Másnap viszonylag korán sikerült felébrednünk és elindulni Bledbe. Leparkoltuk a kölcsönautót a néni által javasolt helyen, majd elsétáltunk a tóhoz. Nagyon vártam, milyen lesz. A Bledi tó Szlovénia legnépszerűbb kirándulóhelye talán, rengetegen látogatnak ide, végtelen fotót láttam már a türkizkék tóról és a benne lévő kis szigetről. Vártam, hogy milyen érzés lesz végre élőben látni… és hát őszinte leszek, nekem nem dobogtatta meg a szívemet. Nagyon cuki, festői hely, ha az ember nem sajnálja a pénzt, akkor van mit csinálni (csónakázás, vár, beevezés a szigetre), de számomra kicsit túlságosan kiépített. Kellemes volt körbesétálni, ilyenkor szezonon kívül nincs is sok ember, de valahogy ezt elégnek éreztük. De azért ettünk egy bledi krémest, mert arra kíváncsi voltam, hogy miben más, mint a magyar. Jelentem, sok cukrászdában evett krémesemnél messzemenően finomabb volt. Aztán inkább továbbálltunk. Úgy gondoltuk, hogy a következő helyszín, amit meglátogatunk, kedvünkre valóbb lesz.

A Bohinji tó találkozása az avantgárd metállal

És jól gondoltuk. Már az odavezető úton, amely számos alkalommal keresztezte a türkizkék Sava Bohinjka folyót, hófödte hegycsúcsok mellett elsuhanva, Alcestet hallgatva éreztük, hogy most valami jó dologban lesz részünk. Az utolsó hegyvidéki faluban láttunk cuki, hosszú szőrű lovakat, a tóhoz érve pedig egy kecske szobrával találtuk szembe magunk. Ebből a kecskéből volt pár dobozzal már a csomagtartóban is Laško IPA formájában, de ne ugorjunk ennyire előre…

Szlovénia legnagyobb tava fölé magasodó zord hegyek között megint azt éreztem, hogy ennél számomra nincs szebb. Azt eddig is sejtettük, hogy nem a tengerpartokat preferálom, de most megint azt éreztem, amit a Magas-Tátrában szoktam. Leültünk egy padra szendvicsezni és néztük a vizet és a hegyeket. Ez az étterem megkapta tőlem az összes Michelin-csillagot. Nálam egyértelműen a Bohinji tó nyert, legközelebb inkább itt töltenék el huzamosabb időt, bocsi Bled. Főleg, hogy a korai sötétedés miatt kb. semmire nem volt időnk, pedig csomó mindent lehet csinálni a környéken. Kicsit rosszul is érzem magam, hogy ennyi mindent belezsúfoltunk egy hétvégébe, mégis alig láttunk valamit. De nem baj, visszamegyünk, itt van közel és nem viszi el senki.

Hazafele Thy Catafalque-ot hallgattunk, aminél semmi nem lett volna stílszerűbb: rengeteg dalszövegében szerepelnek a hegy, erdő, víz, szél motívumok. És a messze szó. A Bohinji tóról a következő idézet jutott eszembe:

„Az anyag soha nem hallgat: mint halk dinamó, zúg, és milliárd éve hordja zúgó járataiban az egyszerű, tiszta ütemet. És aki egyszer hallotta, mindig hallani fogja, mit mesélnek a hegyek és mit mesél a víz.”

Otthon felbontottuk az IPÁt. Nagyon fontos számunkra a helyi ételek és italok megkóstolása, főleg ha sörről van szó. Étteremben nem voltunk, ez a hétvége most tényleg az olcsó utazás jegyében telt, de azért ott volt a krémes, na meg a sör. Mikor Winkler Robi örömódákat zengett a Laško IPÁról, megbeszéltük, hogy ha egyszer erre járunk, megkóstoljuk és magunkban összevetjük a Sopronival. Nyilván nem olyan, mint egy kézműves sör, de teljesen korrekt és tényleg jobb a Soproninál. És olcsó. Most, hogy mindenki elkönyvelt alkoholistaként, inkább leírom a kecskés sztorit, mert ugye említettem a tó mellett álló aranyszarvú kecske szobrát:

Aranyszarv, azaz Zlatorog történetét először Karel Dežman írta le. A történet szerint a kecskebak arany szarvai kulcsok a Triglavban elrejtett kincshez. Egy trentai vadász beleszeretett egy szép lányba, akinek azzal sikerült elnyerni a szívét, hogy gyönyörű virágokat vitt neki. Egy nap azonban egy gazdag kereskedő elnyerte tőle a lányt – ő aranyozott ékszereket ajándékozott neki. A megalázott vadász elment.

Találkozott a Zöld vadásszal, aki rábeszélte, hogy keressék meg a Zlatorogot és szerezzék meg a kincseket. Másnap reggelre megtalálták a kecskebakot, meglőtték és üldözőbe ették. A megsebzett, haldokló Zlatorog véréből gyönyörű, gyógyító virágok nőttek. A Zöld vadász mondta, hogy meg kell akadályozni, hogy a kecske egyen a virágból, de elkéstek: a Zlatorog megevett egy virágot és új életre kelt. A vadászt megvakította arany szarvainak fényével, majd lelökte a hegyről. A történet szerint az Isonzó folyó mosta partra a holttestét.

Igazán kedves történet. Tökre illik a hely atmoszférájához. Amúgy imádom a kecskéket. Mikor pedig már kellőképpen elnyomott minket az IPA, rápihentünk a másnapi utazásra.

Egy méltatlanul alulértékelt főváros: Ljubljana

Vasárnap reggel összepakoltunk és könnyes búcsút vettünk a szállásunktól. Aj, annyira jó volt itt lenni! De várt ránk a szlovén főváros.

És jött a nagy meglepődés. Ha Szlovéniára gondolok, nem csinos városok jutnak eszembe, hanem lenyűgöző természeti adottságai, hegyek, szurdokok, raftingolás, síelés… városnézés még véletlenül sem, pedig ez nagy hiba.

Basszus, imádtam Ljubljanát. Az óváros hihetetlenül hangulatos. Parkolás után (ami hétvégén tök ingyenes, de Budapesthez képest könnyen találni helyet) elindultunk a Sárkányos híd. Hát nekem ez nagyon tetszett, folyton azt mondogattam, hogy „Dracarys!” Ezután nagyjából céltalanul lófráltunk az óvárosban. Templomokat nem néztünk meg, mert többnyire mise volt mindenhol. Amúgy sokan unalmasnak tartják a templomokat, én szeretem őket megnézni, ha ingyenesek. Na jó, van az a hely, amiért fizetek is.

A legfurcsább látnivaló a Hentesek hídja volt a groteszk szobraival. A szerelmes lakatok miatt majd egy másik posztban méltatlankodok, egy bejegyzésben elég egy negatív gondolat. Szóval a Hentesek hídja. Nem igazán értettem a koncepcióját de jó pár percet eltöltöttünk a szobrok nézegetésével. A kacsás volt a kedvencem a penészes kenyérrel, főleg azért mert egyszer csak ott termett egy kislány és elkezdte kiabálni a kacsáknak, hogy „Csip-csip-csip!” Haláli volt. :D

Az úgymond kötelező látnivalók közül (jaj, de utálom ezt, na mindegy) France Prešeren szobrát néztük meg az én kívánságomra. Előjött belőlem ugyanis a szlavisztika és még élénken él bennem A szláv irodalmak összefoglaló áttekintése előadás a legelső egyetemi félévemről, annak is a legelső órája, amelyen az intézetigazgató Prešerenről beszélt, a szlovénok legfontosabb költőjéről. Az ő egyik költeménye a nemzeti himnusz is.

A költő és múzsája

A Ljubljanica folyó partján sétálva egyszer csak belebotlottunk egy antik bolhapiacba. Kevesebb autentikus dolog van, mint a piac. Kinn volt mindenféle ember mindenféle korosztályt és nemet képviselve, rengetegen kutyával az árusoknál pedig kb. minden volt, amit el lehet képzelni: régi sakktábla, harmónika, kitömött kecskefej, érmék, kitüntetések, mindenféle szovjet időket idéző dísztárgy.

A költő szobrán kívül igazából egy dolgot szerettem volna mindenképp megnézni: felmenni a várba siklóval. Ja, nem! Azt hiszem, az ilyen alap dolgok helyett, mint egy vár, remek érzékem van találni valami fura helyet, ami számomra valahogy sokkal érdekesebb. A minimális kutatómunkám során, amit Tripadvisoron végeztem, felfigyeltem a Metelkova nevű helyre. Emlékeztek az utolsó napunkra Berlinben? Igazából a két kirándulás között szép párhuzam vonható: 31-én indultunk mindkét alkalommal és az út a „dzsumbujban” végződött. Egyszerűen ez a legjobb szó rá a szótáramban. Na de miről is van szó?

Ez a városon belül egy autonóm közösségi és kulturális központ. Korábban az Osztrák-Magyar Monarchia, majd a Joguszláv Néphadsereg katonai központja volt. Jugoszlávia megszűnésekor kivonult a hadsereg, alternatív és ifjúsági egyesületek kértek engedélyt az egykori barakkok használatára, amelyet meg is kaptak a városi vezetéstől. Ma ez a meglehetősen underground hangulatú hely fontos összművészeti központ. Ide egyszer vissza kell jönnünk bulizni is. Imádom! Vasárnap délelőtt egyébként csak egy narkós faszi ordibált egy másikkal, aki egyébként adott nekünk csak úgy egy kis füzetet a városról. De esténként biztos nagy partihangulat van. Szerintem Ljubljana simán megérne egy önálló látogatást és kicsit nagyobb hírnevet.

Ez a street art volt a kedvencem. "Cities for people not for profit."

Sajnos ekkor már közeledett az indulás ideje… egy kávé és egy burek után (Bosznia óta imádom, a húsos a kedvencem) elindultunk haza és autózás közben nagyon elkenődtem… Olyan rövid volt ez a hétvége! Teljesen beleszerettem ebbe az országba és nem akartam hazajönni. Tudom, nem egészséges nyugathoz hasonlítgatni magunk, már a berlini posztokban megtettem egyszer, de annyira üdítő volt az emberek kedvessége, hogy a Sparban az eladó néni is tök normálisan jött oda az önkiszolgáló kasszánál engedélyezni az alkoholt, nem úgy, mint egy nagy adag bánat, tiszta minden, jók az utak… De jó itthon is azért, sokkal jobb, mint sok más helyen ezzel tisztában vagyok. Egy ideig marad a Kéktúra és az itthoni feladatok, mert van bőven, de jövök még tavasszal izgalmas helyekről.

Szlovéniáról írtam egy kevésbé személyes, ám informatívabb cikket az Utazóbázisra, ha valakit esetleg ilyen is érdekel, ide kattintva elolvashatja.