Most egy darabig nem utazok sehova, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogok írni más témában. Igazából szeretnék az életút közhelyes metaforájának segítségével kitágítani kicsit a travel blog határait.
Az elmúlt 2-3 hónapban sok mindenen keresztülmentem és szeretném az ezzel kapcsolatos élményeimet leírni.
Talán említettem az elején, hogy idén végeztem az egyetemen. Nagy fejtörést okozott nekem, hogy mit kezdjek magammal egyetem után. Mikor elkezdtem a bölcsészkarra járni, mélységesen felháborodtam a tipikus bölcsész vicceken, a "lehet nagyobb menüben?" és hasonlóak, tudjátok. Nem szeretnék túl sok részletbe belemenni a magánéletemmel kapcsolatban, meg a poszt üzenete szempontjából az is mindegy, mit tanultam. A lényeg, hogy a BTK-n kötöttem ki, mert nyelvi előkészítős irodalombuzi gimnazistaként ez nagyon is adta magát. Illetve érdekel a fordítás, ezért azt gondoltam, egy ilyen szak elvégzése egyenes út a szakmába - vagy legalábbis az első lépcsőfoka.
Na most. Én csalódtam ebben az egészben és már a második év végén elkezdtem azon agyalni, hogy mit fogok én csinálni ezzel a diplomával, mert az egyértelmű volt számomra, hogy én még nem leszek kész egy fordító képzésre sem. Nem volt elég. Legalábbis az alapszak semmiképp, a mesternek meg nem láttam értelmét. Mert egy időben még kacsintgattam affelé is, hogy mester meg PhD, aztán rájöttem, hogy nem, mégsem nekem való.
A tanárok egyébként sokat szidták a Bologna rendszert, lehet nem alaptalanul. Az biztos, hogy lehetne mit reformálni a szakon, amit elvégeztem. Az is lehet baj, hogy nulla nyelvtudással lehet felvételizni, de azért ritkább nyelveket nem igazán van lehetőség gimnáziumban tanulni. Vannak kéttannyelvű sulik de ha épp a környékeden nincs?
A végén úgy döntöttem, hogy nem felvételizek sehova, hanem megpróbálok dolgozni. Valami majd lesz alapon, elvégre van egy diplomám meg két nyelvvizsgám. Az oké, hogy angolul folyékonyan beszélek, de van egy nem igazán behatárolt orosztudásom. B2-nek mondanám, de azért a szóbeli kommunikációm elég gyenge. Hozzáteszem, rajta vagyok a fejlődésen, nem szeretném az egyetemet okolni minden miatt, pedig hosszú oldalakon tudnám szidni a szakomat. Elavult, maradjunk ennyiben, de ez a középiskolai oktatásra is igaz. Meg kb. minden egyetemi szakra, mert én még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne arról beszélt volna, hogy milyen bullshit tölteléktantárgyai vannak néha, szóval nem csak a BTK-n vannak "értelmetlen" tárgyak.
Sokan úgy gondolják, hogy semmi értelme a bölcsészettudománynak, pedig nagyon is van. Én nem tartom értelmetlennek az ott töltött 3 évet még annak ellenére sem, hogy nem voltam felhőtlenül elégedett, csak sajnos vagy nem, a full humán beállítottságúaknak nehezebb most. Fogok még tanulni egyébként, de lehet nem baj, hogy nem 25 évesen estem át ezeken a dolgokon először.
Próbáltam pozitívan hozzáállni az egészhez, ami hihetetlen nehéz volt néha, mert olyan munkahelyekről kaptam visszautasítást, ahol tuti hamar belejöttem volna az adott munkakörbe, mert kb. bárkinek menne, akinek van egy kis gógyija. Volt ahol az angolomat kritizálták, ahhoz képest most felvettek egy munkahelyre, ahol angolul folyik majd a munka. De ezeket mindig próbáltam úgy felfogni, hogy biztos nem is érezném jól magam azon a munkahelyen, meg hogy ennek így kellett lennie.
A legnagyobb problémám az volt, hogy jó egy hónapig nem voltak megkereséseim. Ész nélkül jelentkeztem az állásokra és semmi. Aztán stratégiát váltottam és már egyre kevésbé foglalkoztam a nagy állásgyűjtő oldalakkal. Az utolsó egy hónapban kb. csak a Szárnyas Fejvadászt néztem és egy zárt Facebook csoportot, illetve közvetlenül a cégek honlapját. És jöttek a telefonok és az e-mailek hirtelen és heti 3 interjúm volt.
Többektől hallottam, hogy sok állás van meghirdetve úgy, hogy már rég be van töltve. Én ezen mélységesen felháborodtam és fel is vagyok egyébként, mert marhanagy az igazságérzetem. De ez van. Amin most átestem, azon átesik minden pályakezdő. És azt gondolom, jó ezen minél hamarabb átesni és jó, hogy kreáltam magamnak most egy "gap yeart" mert ezt tényleg meg kell tanulni, hogy hogy működnek a dolgok és mit várnak el egy állásinterjún. Én a végére megtaláltam azokat a válaszokat, amik úgy érzem, tetszenek a munkáltatónak, de közben nem is hazudok magamról, mert minek. És a végére jutottam el arra a pontra, hogy nem vagyok ideges - mert minden interjú előtt nagyon ideges voltam.
Számomra nagy csalódás volt még egy nagy állásbörze, amin részt vettem októberben. Onnan sem kaptam, csak két elutasító választ, a többiektől semmit. Én naivan azt gondoltam, hogyha egy cég kimegy prezentálni magát egy ilyen rendezvényre, akkor valahogy jobban figyelnek a kommunikációra, de megint naiv voltam.
A vége happy-end mert lett munkám, olyan területen, amiben keresgéltem. Ami fontos összetevő volt ebben az:
- interjú-tapasztalatok: egy szar diákmunkát is el kell adni úgy, hogy azt lássák, mennyit tanultál belőle.
- pozitív hozzáállás. Az emberek nagy része utálja az ezzel kapcsolatos könyveket, előadásokat, az ún. "guruk" egy részét én is idegesítőnek tartom, de azt gondolom, mégis kell ezzel foglalkozni, ha le vagyunk eresztve.
- nem adtam egy szint alá. Magyarul: nem mentem el végső elkeseredésemben a Mekibe.
- tartottam magam a fizetési igényemhez. Ez nehéz kérdés, de pár interjú után rájöttem, mennyit kérhetek el. Nem vállaltam el olyan állást, amiért tudtam, hogy kaphatok 50 ezer forinttal többet is, mert az már majdnem egy albérlet árával egyenlő különbség.
Egy elutasítás után a sebeimet nyalogatva találtam rá ERRE A CIKKRE és igazából megadta a választ a kérdésemre: el tudok-e helyezkedni, ha a nyelvtudásomon kívül nincs semmi más tudás vagy tapasztalat, amit adhatok? A válasz igen. Úgy gondolom, kezdésnek nem lesz rossz, ahova felvettek, sőt.
Tulajdonképpen egy hónapig voltam munkanélküli, mivel október végéig lehettem diákmunkán. Próbáltam elhessegetni a munkanélküli szót, de az voltam, akárhogy is nézzük. Mivel karácsony előtt már nem kezdek, ezért 2 hónapot vagyok itthon. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem csinálok semmit. Igyekszem kihasználni, hogy van időm, ami eddig nem igazán volt. Sokat olvasok, oroszozok, ha ahhoz van kedvem, teszek egy sétát a városban. Az rossz érzés, hogy vészesen fogy az utolsó fizetésem, ez tény. De őszintén szólva, jól esett egy hónapot itthon lenni, mert az elmúlt 3 évem egy nagy hajtás volt, mert az egyetem mellett végig dolgoztam, ha nem, akkor könyvtárban voltam, a maradék időben meg buliztam, de a vége felé egyre kevesebbet. Szerintem egy ilyen nagyobb pihenőt be kéne vezetni mindenkinek legalább két évente, mert évi egy hét nyaralás semmire sem elég.
Szóval ha esetleg BTK-s vagy és attól félsz, nem lesz munkád, üzenem, hogy lesz, csak türelem kell hozzá. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése