Próbálj meg lazítani...

Egy hónapja indultunk el nyaralni, augusztus 23-án. Hihetetlen gyorsan eltelt az a 10 nap szabadság. Azóta újra benne a mókuskerékben és ehhez társult még az egyetem. Mit meg nem adnék ismét egy nyaralásért... 

Na de bezzeg a nyaraláson... voltak napok, amikor az utazás miatt nyilván kelnünk kellett, mert ment a buszunk. Ez oké, viszont én ha eljutok egy külföldi városba, akkor teljesen bepörgök, hogy úristen, menjünk ide-oda, jaj, bele fog e férni az időbe, nézzünk meg minél több dolgot. Igencsak ki vagyok éhezve ezekre az alkalmakra és képes vagyok reggelre ébresztőt állítani emiatt. Pedig hát a nyaraláson végre örülni kéne, hogy jókat alhatunk, senki nem siettet, pihenünk, feltöltődünk. 

Viszont arra jöttem rá, hogy akármennyire is vártam a nyaralást, tök nehezen álltam le. A második napunkon Zágrábban órára keltünk, mert bennem volt ez a mehetnék, ez a buzgalom, hogy úristen, végre utazok, meg kell nézni a várost, nem lehet délig aludni. Pedig Zágráb aztán nem az a város, ahol sok mindent lehet csinálni, erre aztán rájöttem. Egy nagyon kellemes városka, de egyáltalán nincs főváros-feelingje. Egy hétvége alatt meg lehet nézni mindent és szerintem a legjobb összekötni egy tengerparti nyaralással a látogatást, ahogy mi is tettük.

Aztán Rijekában a megérkezésünk utáni napon elintézte nekem az élet, hogy végre kicsit nyugton üljek a seggemen, ugyanis fél napig zuhogott az eső. Nem tudtunk bemenni még a városba se, tengerről meg aztán szó se lehetett. Teljesen ki voltam akadva, még internetünk se volt, mert azt elintézte a vihar az előző éjjel... na mondom remek. Aztán végül olvasgattam, illetve tv volt, amit megmondom őszintén már szerintem 10 éve nem nézek, de most bekapcsoltuk és némi Bear Grylls után egy állatos műsornál kötöttünk ki. Egy lónak fájtak az ízületei, amit az okos állatorvosnő megoldott egy új patkóval... Egyébként minden elismerésem a horvátoké, a külföldi műsorokat angolul sugározzák, felirattal. Ezért tud kb. mindenki angolul...

Bear Grylls aligátorra vadászik...

Végül délután négy fele felszakadozott az ég és bementünk a városba. És rájöttem, hogy amúgy ez volt az a semmittevés, amiben már ezer éve nem volt részem. Kicsit unalmas volt, de tulajdonképpen jól esett fél napot tényleg csak pihenni. Ezután nem keltünk telefonra... délig aludtunk, szép kényelmesen készülődtünk a maradék két napunkon az egyik nap túráztunk egyet, majd kicsi strand, a másodikon pedig sok strand, hiszen sosem fürödtünk még tengerben, ki kellett élvezni, majd vacsora és séta a Molo Longon. Itt a városnézést már nem erőltettük, egyedül a második világháborús alagútba mentünk be, de semmi templom, semmi vár... Csak pihenés, természet és tengerpart. 

Ez volt számomra az idei nyaralás tanulsága. Annyi mindent csinálok, be vannak táblázva a napjaim. Én aztán nem unatkozok soha. Nekem nincsenek olyan napjaim, amikor csak fekszek és sorozatot nézek. De testileg és szellemileg is szükségem volt már erre, és mégis, mikor ott a lehetőség, újra meg kell tanulni a semmittevést és a folyamatos pörgésben egy kis szünetet tartani. 

A tavalyi nyaralás újdonsága a repülés volt, az ideié a tengerpart. Körvonalazódik a jövő év, ha minden igaz kihúzhatok majd ismét egy fontos bakancslista-elemet, ami amúgy feledésbe merült az utóbbi időben, de most nagy kedvet kaptam hozzá ismét. De erről majd jövőre beszélek...